Disznófej
Namármost nagy átkot von a maga fejére az, ki
demoparty szervezésére adja a fejét. A goások és darenbézesek
között is kisebb lehet az érdekfeszület mint demo körökben, meg
egyébként is a scene halott, (mint az már megmondták jól) stb.
Sőt a scene halott, egész csinos kis élőhulla, dizájnos function
3 pólóban (2,5k HUF by Tomcat, fekete, death metal rajongó style).
Félretéve az indulatokat, előítéleteket, meg a sok más mindenet
az egyszerű lamer elzarándokolt Veszprémvarsányba, ami mint útközben
kiderült a Nyúlon túl van.
Aztán a szokásos "csókolom a művelődési
házat (műűűűvelődéésii?) keresnénk így, hol merre", meg jujjdejó
itten vagyunk érzés. Meg belülről, igazi művház féling (t-shirt,
de erről lásd feljebb) sőt büfé is van! (Na erről meg később,
indulatok nélkül, még vár a citromtorta.) Hangosítás korrekt,
Tomcat-et nagyszerűen lehetett hallani (fönt), meg néha a demókat
is, sőt látni is (sony projektor ownz, csak a refresh rate az
nem).
Úgy kell a dolgot elképzelni, már aki nem volt
ott ugye (annak meg tudjukmiét, főleg dfj-ét), hogy a művelődési
ház tágas, meg szép retro (értsd.: lepukkant), a wc-ben fílinges
madzag tartja a papírt. Fűtés na az nincs, különös tekintettel
a sleeping roomra, ahol meg még fűtés se. Van viszont sleeping
roomban lila kondigép (tényleg! józanul is megnéztem és lila volt!).
A terembe lépésnél pedig fejmagasságban fekete lepelbe ütközik
az ember (póló by Tomcat etc.) ami kicsit zavarja az előre eltervezett
nagyívű belépést, bedőlést. De csókoltatunk mindenkit, különös
tekintettel iglókára, a partyarcra.
Na jó, legyünk őszinték, fűtés az lett. Mégpedig
olajkazánnal, gázolajjal. A szag ami terjengett egyszerűen leírhatatlan,
de a részeg osztrákok hazafuvarozásánál már kifejezetten hálás
voltam a vincenzo csomagtartójából áradó átható olajbűznek. Meg
sőt, nemhogy fűtés is de volt, hanem még büfé is de volt. A büfé
a következőképpen festett, egy darab (időnként kettő) csaj ül
a sarokban jelentős mennyiségű sör és rövidital társaságában.
Meg van csoki, illetve lehet melegszendvicset rendelni! Karaj
kenyér, kecsöp, két szelet sonka, reszelt sajt = 300 FT! Úgyhogy
maradt az éhezés meg a folyékony kenyér, mer' az is olcsóbb volt
250/fél lityi borsodi. Aki nem verte el a pénzét pólóra (fönt),
az vehetett mindenféle földi jót, egészen kb este 7-ig. Ekkor
ugyanis a csajok összecsomagoltak és leléptek. Hajnalban meg ugye,
se büfé, se kocsma, se bót. Egyszóval a büfé botrányos volt, igaz
ez nem az organizerek hibája, respect meg minden.
A büfén megspórolt pénzt meg el lehetett költeni
pólóra (by TC etc. lásd fent ésatöbbi). Az est folyamán meg volt
sok meglepi, pl hangos amigások (azé a Magia még mindig odabasz),
Monty Python show (respect akárkinek a gépe is volt ahol megtaláltam),
meg animációs show sok olyan divx faszsággal amit otthon úgyse
tudnák megnézni. (Male robot roxxol!) És akkor voltak még release-k
is.
Hát izé, release-k. Legyek őszinte nem mindennel
voltam elégedett, de ez magánvélemény. Tény, hogy háromszor is
megmarkoltam a karfát. Először a c+4 retro demonál (by BSZ / NST),
másodszor Igor2 awkfuljánál (beszarás komolyan), harmadszor meg
a TGD wannabe-jénél, kötelező darab, tessék letölteni jól, ja
és blala&alvaro Óránként egy jégkorszakja még egy igen szépséges
darab, kongratsz. Legnagyobb meglepetésemre a nyeremények között
nem volt póló (by TC), de az atarigame compo-n lehetett nyerni
(by TC). Meg jó volt a Kasparov (by Gem), sose hittem volna, hogy
Kasparov néven valaha bármi is tetszeni fog. Megmindenmás is jó
volt na, respect meg ilyenek a releaselőknek is, én ilyet se tudok.
A hazaút külön megmérettetés. Egyrészt a "vasútállomás
egy kilométerre van" szlogenből minden igaz, kivéve az "egy
kilométerre" kitételt. Szóval hajnalban kigyalogolni nagyon
unfrankó volt, huf elégedetten bazsajgó fejét nézni a kocsiból
amint elhúz mellettem meg pláne! Szerencsére gyilkosság nem lett
belőle, mert elfogyott az energiám mire az állomásra értem. A
bakter külön kaland, számlát azt nem ad, mert minek, majd a vonaton.
Szerencsére a kalauz lerendezte a problémát, de aki jobb sztorit
akar hallani a mávról az kérdezze meg Igor2-t, én lusta vagyok
leírni kálváriáját, meg ő plasztikusabban tudja előadni mint én.
Lényeg, hogy a máv gazdagodott sok-sok mínusz ponttal, főleg mert
hazáig állni kellett, és ezért napszemüveget viselni. Mindössze
a napszemüveg viselése akadályozta meg, hogy elaludjak, mert amint
bebasztam volna a fejem az ablakpárkányba a szemüvegkeret koppanása
felébresztett. Ja igen, és a néni is furán nézett a jegyvásárlásnál
amikor a konzolját nézegetve megbeszéltük, hogy micsoda oldskúl
demó, különös tekintettel a képernyő alján villogó kurzorra, mint
effekt.
A partyra vonatkozó általános észrevétel. Nem
volt tökéletes, áber lehet jobbat szervezni, tessék csak nyugodtan.
Biztos lesz ott is póló (by TCofZSZ), meg minden. Én részemről
tök elégedett vagyok, mert és kész. Tessék rendezni még sok ilyet,
csak mondjuk ne télen vaz! Ja, és legyen egyszerűbb a logo, hogy
TC (ofZSZ) könnyen és olcsóbban ki tudja nyomtatni. Lehetne mondjuk
monokróm, ja.
Véreshurka tükörtojással
<BACK